+36 30 849 2065 szigetelfest@gmail.com

Cégtörténet

A cég 2015-ben alapult, akkor még, mint egyéni vállalkozó kezdtem meg a munkálataimat. Fő profilunk a festés, homlokzat szigetelés volt. 10 fős brigáddal indultunk.
Későbbiekben, 2016-tól már, mint Sziget-L Fest Kft. folytattuk a kivitelezéseket. Ekkor már műemléki homlokzatok restaurálását is vállaltuk. Ilyen volt például a Széchenyi téri Erste Bank épületének restaurálása és festése, majd későbbiekben a mindszenti templom felújítása.
A hódmezővásárhelyi volt zene Iskolát is mi festettük, homlokzatát mi állítottuk helyre. Szegeden az Eli Lézeres Kutatóintézet festésénél is jelen voltunk. Ugyan csak Szegeden mind a két vérplazma állomásának belső festését cégünk végezte.

A gépparkunkat folyamatosan bővítettük: 2 glettelő gép és 4 falcsiszoló zsiráf lett csatasorba állítva a még hatékonyabb és igényesebb munkavégzés érdekében.
A cég létszáma is 18 főre bővült idő közben. Ennek köszönhetően a későbbiekben már nagyobb munkákat is el tudtunk vállalni. Itt említeném a Szegedi és Budapesti Készenléti Rendőrség épületeinek külső belső festését, homlokzat szigetelését.

Részt vettünk több panelprogramos felújításban is. Ilyen volt a Szeged, Szilléri sgt. 32/A panelház felújítása, amivel cégünk bezsebelhette Magyarország 10 legszebb munkái elismerését. Valamint a Csillag térnél és Garam utcában sikeresen felújítottunk egy egész panel tömböt.
Folyamatosan jelen voltunk több szegedi Iskola felújításánál ezek voltak: az Eötvös József Gimnázium, Deák Ferenc Gimnázium, majd a Tabán Általános Iskola és a dorozsmai Jerney János Általános Iskola.
Szeged szerte több Társasház építkezésén is jelen voltunk, ahol belső glettelést festést és külső homlokzati munkálatokat végeztünk.

A Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő festését is elkönyvelhetjük munkáink között. A minőségi munkának köszönhetően megkaptuk ezek után a Mórahalmi Sport uszoda külső belső festésének kivitelezését is.

Ezt követte a Szeged Pláza belső festése, majd Szeged legújabb uszodája a Tiszavirág Sportuszoda, aminek teljes festését mi végeztük. A hódmezővásárhelyi laktanya felújításában is cégünket kérték fel belső festés és külső homlokzat szigetelésben. Majd a továbbiakban már tudjuk, hogy a szegedi székhelyű újonnan épülő kézilabda csarnok festése is általunk kerül kivitelezésre.

Cégünk szolgáltatása is kibővült időközben: zsaluanyag bérbe adását is tudjuk már biztosítani.